Ha megkérdeznéd őket, kevés ember válaszolná azt, hogy ő a kezének érzi magát. Vagy a lábának. Vagy esetleg a fejének. Nem igazán szoktunk azonosulni a testrészeinkkel, általában úgy emlegetjük őket, hogy van egy lábam, kezem, fejem, szívem, agyam, ahogy a Hairben is nagyon bölcsen megénekelték. Sőt, sokan eljutnak addig is, hogy kijelentsék: van egy testem. Persze, kijelenteni az ilyesmit egy dolog, átérezni, tudatosítani és eszerint élni, teljesen más. Mert habár a testrészeinkkel nem szoktunk azonosulni, a testrészek összességével már annál inkább és a legtöbb ember úgy él, mintha az lenne a fejében vörös betűkkel felmázolva a homlokzatra: ÉN EGY TEST VAGYOK.

Mert mi az érdemi különbség? Vegyünk csak az autós hasonlatot. Ha van egy autód, akkor természetes hogy vigyázol rá, nem? Főleg, ha igazából semmit nem kellett tenned érte, ajándékba kaptad. Akkor hálás vagy érte a sorsnak, Istennek vagy amiben éppen hiszel, hogy ilyen fordulatot vett az életed, és mostantól van egy autód, ami elvisz A-ból B-be, és megkönnyíti az életed. Arról nem is beszélve, hogy magadnak sosem tudtad volna előállítani, csak úgy hozzád vágták, hogy nesze, a tied, vidd, csinálj vele, amit csak szeretnél. Akkor szeretni fogod, ápolni fogod és minden extrával ellátod, amivel csak tudod. Nem öntesz bele lótrágyát benzin helyett, és várod el, hogy működjön, nem szúrod ki mind a négy kerekét, ha egyik kilyukadt, hogy mostmár úgyis mindegy, és nem töröd be a szélvédőt, mert épp olyan kedved van.

Na most egy autó, legyen az bármennyire luxus is, sehol nincs ahhoz a csodához képest, amire a tested képes. Csak néhány példa: az ujjaid annyira érzékenyek, hogy a kezed Föld nagyságú lenne, éreznéd a különbséget egy ház és egy autó között. A szemed olyan éles, hogy egy teljesen sík terepen, meglátnád egy pislákoló gyertyát akár 60 km távolságban a sötétben. Az idegi impulzusok az agyadban akár 500 km/óra sebességgel is képesek száguldani. A tested 7,000,000,000,000,000,000,000,000,000 atomból áll – csak az összehasonlítás kedvéért 300,000,000,000 csillag van a galaxisunkban. A csontjaid olyan erősek, mint a gránit, egy gyufásdoboznyi emberi csont 9 tonnát képes elviselni anélkül, hogy összeroppanna. És azt tudtad, hogy az ember a legjobb hosszútávfutó az egész bolygókon? Egyetlen állat sem érhet a nyomába, ha kitartásról van szó, annyira nem, hogy az ősember bevett szokása volt, hogy úgy ejtette el a zsákmányát, hogy addig követte, amíg az össze nem esett a fáradtságtól. És akkor hadd említsem meg, hogy képes örömet adni neked, bánatot, látod, hallod, érzékeled vele a világot. Képes vagy bizonyos szintig irányítani, de nagyrészt az akaratodon és felügyeleteden kívül teszi a dolgát olyan bonyolult és összehangolt rendszerben, amit a mai napig nem értünk 100%-osan.

És az új élet csodája… Amikor a semmiből, pár észrevehetetlenül parányi kis atomból egyszer csak felsír egy teljesen új, egyedi és megismételhetetlen megnyilvánulása a hatalmas energiának, ami mozgatja az egész univerzumot. Ezt is a tested hozta létre és teljesen magától tette a dolgát.
Ezek után hogy van bátorságod egyetlen rossz szót mondani a testedre? Vagy bántani? Vagy kizsákmányolni? Vagy nem kihasználni minden rendelkezésedre álló lehetőséget, hogy a legjobb körülményeket biztosíts neki? Hogy nem vagy hálás neki minden percben? Miért nézegeted lekicsinylően vagy utálattal? Hogy lehet az, hogy rossz minőségű tápanyagokat viszel be, hogy alkohollal és egyéb mérgekkel öntöd tele, hogy elhanyagolod, hogy nem mozogsz, mikor megtehetnéd, hogy nem tanulsz, mikor megtehetnéd, hogy nem élvezed az életet, mikor megtehetnéd, annak ellenére, hogy pont ezzel a céllal születtél.

Neeem, a tested nem te vagy. A testedet csak kaptad. Ajándék. Az, hogy milyen módon bánsz vele és milyen állapotban van, az csakis téged jellemez, nem őt. Ő teszi a dolgát, ha hagyod.

Válasz írása:

(opcionális)

Még nem szólt hozzá senki.