Szakítani nehéz. Soha senki nem fogja nekem bemesélni, hogy könnyű. Őszintén szólva, herótom van a női magazinok “5 tipp, hogy hogyan lépj túl a pasin” témájú cikkeitől, amik megfeneklenek valahol a menj el shoppingolni a barátnőiddel és kezdj el kertészkedni tanácsok szintjén. Mintha ez olyan egyszerű lenne… Én személy szerint még soha senkivel nem találkoztam, akit egy új csodatopán megvigasztalt volna a társa hiánya miatt, de ha léteznek is ilyen nők, azt hiszem, nem akarom őket megismerni.
Egy szó mint száz, a szakítás kemény dolog. Egyetlen lelki fájdalom van talán, amin nehezebb túllendülni, a konkrét halál okozta gyász, bár elveszíteni valakit, akit szeretsz és elfogadni, hogy valaki, aki szeretett, már nem teszi, nem sokban különbözik egymástól. Mégis, szörnyű klisé, de nagyon igaz: az élet nem áll meg, te sem állhatsz meg vele. Én teljes mértékben támogatom azt, hogy kell lennie egy úgynevezett gyászperiódusnak, amikor tényleg semmit nem csinálsz, csak otthon ülsz, szomorú számokat hallgatsz (Ákos Tengermoraja baromi ütős a témában ) és iszonyatosan sajnálod magad, de ennek az időszaknak nem szabad tovább tartania egy hétnél, mert ott már elkezdődik a rombolás. Egy hét, és szépen fokozatosan neki kell állni felépíteni az új életet, ami Őt már nem tartalmazza. Szükség van egy akciótervre, ami kirángat ebből a pokolból, és segít a megborult érzelmi és hormonrendszered röppályára állítani. Nézzük hát a napirendi pontokat:

1. Fogadd el, hogy nem jön vissza!

Igen, tudom, a legnehezebb ponttal kezdtünk, de ez mindennek az alapja. Ha nem tudod elfogadni, hogy többé már nem az életed része, folyamatosan visszahódítási terveken fog járni az eszed, félóránként megnézed az Instagramját, mindenféle újdonsült női testrészek feltűnésétől rettegve, a Facebook profilját beállítod kezdőlapnak és a telefonod 24 órában lesz kikészítve, mert egész biztosan megbán mindent és keresni fog. Rosszabb esetben levelekkel bombázod, hívogatod, esetleg könyörögsz neki, hogy béküljetek ki, és szépen, lassan (ami azt illeti, gyorsan)lerombolod az önbecsülésed és az ő szemében is elveszted minden értéked. Soha, semmilyen körülmények között ne süllyedj le ilyen szintre! Sehova nem vezet! Tudom, hogy minden porcikád vissza akarja kapni, de ezzel nem kerülsz közelebb ahhoz sem. Senkinek nincs szüksége egy saját önsajnálatában és patakzó könnyeiben úszó nőre, aki legjobb esetben is csak önmaga árnyéka. Fogadd el, hogy nincs. Ha nem tudod elfogadni úgy, hogy folyamatosan jelen van, tiltsd le minden eszközről, töröld ki mindenhonnan. Ha együtt laktatok, minél hamarabb add vissza neki a cuccait. (Nem, nem alszunk a kinyúlt melegítőfelsőjével!) A közös képeket nem kell törölnöd, hiszen szép emlékek és fontos részei az életednek, de ideiglenesen távolítsd el a gépedről és add oda a legjobb barátnődnek egy sticken, hogy mikor beszámítható állapotban leszel, visszakaphasd őket. Ezekre a lépésekre akkor is szükség van, ha nem haraggal váltatok el, egyszerűen csak mondd el neki, hogy adjon neked egy kis időt, amíg ezt feldolgozod és addig tartanak majd ezek a letiltások, nincs benned harag iránta. És hidd el nekem, hogy ezek a lépések akkor is segíteni fognak, ha a kapcsolatotok még nem veszett ügy és ki fogtok békülni. Egy céltudatos, önálló nő, aki nem függ a férfitól, aki talpra tud állni akkor is, ha egyedül marad mindig sokkal vonzóbb, mint egy síró-bőgő kislány, ezt ne felejtsd el.

2. Kapd össze magad!

Ó, igen, a másik sarkalatos pont. Ha már úgyis vége mindennek, az életednek semmi értelme és soha többé nem fogsz senki mást találni, aki őt megközelíti (nem poénkodni szeretnék, ezek teljesen valid érzések és valóban jelen vannak minden egyes szakítás esetén), akkor miért ne kezdhetnénk féktelen önrombolásba? Ide a csokit, pizzát, dobjuk sutba minden önmegvalósítással vagy külsővel kapcsolatos céljainkat, hanyagoljuk az edzést és igazából tegyünk nagy ívben mindenre, mert úgyis mindegy. Most szólok: nem az. Az egész “csak” egy illúzió. Szakítás után az agyad érdekes dolgokat művel. Leesik pl. a szerotonin-szinted, ami ahhoz szükséges, hogy boldogságot érezz. Nem a világ szürkül be, te veszed fel a sötét szemüveged ugyanúgy, ahogy a rózsaszínt felvetted, mikor szerelmes lettél, és hirtelen mindennek örülni tudtál. Az egész csupa biokémia. Ismered a mellkasodban keletkező nyomás- és fájdalomérzetet? Ez nem a képzeleted szüleménye, egészen valós, fizikai, mérhető fájdalom. Az agyunk nem tesz különbséget aközött, hogy gyomorszájon ütöttek vagy elhagyott a szerelmed, a hormonális és idegi reakció teljesen megegyezik. Minden szempontból szenvedsz. És pont most van szükséged HATALMAS lelkierőre, hogy ne hagyd magad leverni a lábadról, kapcsolj robotüzemmódba, ha kell, és tégy meg mindent magadért, amit eddig is. Főzd meg a diétás kajádat. Menj el edzeni. Menj ki a levegőre sétálni. Fusd ki magadból a feszültséget. Igazából a magas pulzusszám miatt keletkező FLOW érzés az egyike azon keveseknek, amik egy időre teljes mértékben képesek elnyomni a lelki fájdalmat, olyan nagy adrenalin és szerotonin löket kerül a véredbe. Nem fog sokáig kitartani, ezért kell minden nap megtenned, újra és újra. Ilyenkor mondanám azt, hogy gyűjtsd össze a barátnőidet, ha egyedül nem megy, és kérj segítséget, főzzetek együtt, eddzetek együtt, tegyetek meg mindent, hogy a jogosan kijáró egy hét fájdalomszünet után, ne süllyedj bele többé egyetlen napra sem a mocsárba. Aprócska dolognak tűnnek ezek, de hidd el nekem, ezek az apró dolgok fogják sínen tartani az életed. Az ember egyik alapszükséglete Maslow szerint a biztonságérzet, amit egy szakítás alapjaiban renget meg. Ilyenkor hatalmas szükség van arra, hogy stabil pontok legyenek az életedben, amik nem változnak. Hatalmas szükség van arra, hogy bízz magadban, hogy ne hagyd cserben magad, hogy érezd, hogy magadra mindig számíthatsz, te nem f
fordítasz hátat annak, amit felépítettél.

3. Ne gondolj a kék elefántra!

Ismered a játékot, hogy ne gondolj a kék elefántra? Annyi a lényege, hogy valaki elmondja neked, hogy ne gondolj a kék elefántra, azután neked nem szabad rá gondolni. Nem megy? Na ez a lényeg. A ne gondolj az exedre dolog eleve hibás. Az agyunk nem tud mit kezdeni a ‘ne’ szócskával. Minden gondolat, minden tett, minden, ami valamilyen szinten összefüggésben áll vele, legyen az akár tagadó irányú is, ugyanúgy hozzá fog vezetni. Az én tippem ehelyett: gondolj valami másra! Persze, nem csak így, teljes határozatlanságban bele a vakvilágba… Mind tudjuk, hogy a legkönnyebben úgy lehet túllépni valakin, hogy keresünk valaki mást. Én ezt annyira nem preferálom. Egy szakítás után jó hagyni kicsit leülepedni a dolgokat, átállni, megteremteni a jó kapcsolatot saját magaddal. Természetesen ha betoppan a nagy szerelem, ne csukjunk be ajtót-ablakot, de görcsösen keresni valakit a régi helyére nem érdemes. Mégis, szükség van valamire, ami betölti az űrt, ami lefoglal, ami eltereli a gondolataidat és közben pozitív irányba mozdít. Hogy kicsit magamra reflektáljak, én egy szakítás után kezdtem el versenyezni. Persze, nem azt mondom, hogy csapj fel versenyzőnek, így is lassan Dunát lehet rekeszteni velük, de keress valamit, ami eddig is érdekelt, amiben örömödet lelted, csak sosem aknáztad ki minden lehetőségedet. Vagy akár vágj bele valami egészen újba, amire mindig kíváncsi voltál. A lényeg: tűzz ki valamilyen célt magad elé, és valósítsd meg. Tanulj meg zongorázni, fogyj le 10 kilót, gyűjts pénzt egy hatalmas bulinyaralásra, dolgozz meg egy előléptetésért, teljesen mindegy, csak elég motivált legyél, hogy minden nap tegyél érte, örömmel töltsön el és adjon erőt a hétköznapokhoz. Ez az az időszak, amikor nagyon nagy szükség van az utánpótlásra a megnyirbált önbizalmadnak és egy cél, amiért megküzdöttél, pontosan ezt fogja megadni. Ki tudja, talán mire megvalósítod, nem is fogod érteni magad, miért pazaroltál el egyetlen pillanatot is a kék elefánttal, ahogy én sem tettem, mikor még abban az évben először felálltam a színpadra.

Válasz írása:

(opcionális)

Még nem szólt hozzá senki.